Szent-Györgyi Albert életműve, tudományos munkássága

„Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt!” (Szent-Györgyi Albert)
By Szegedi Értékek / 2015. October 28.

A szegedi papucs készítése és viselése szorosan összefonódik Szeged város történetével. A 19-20. századi szegedi lakosok egyik legjellemzőbb viselete. Ma már csak ajándéktárgyként találkozhatsz vele. Szeged város egyik jelképe lett. Készítésének módja több évszázados hagyományt őriz, amelynek történetéről, ha klikkelsz tovább olvashatsz!

Tudtad-e?

  1. A papucs szó török eredetű, 1527-ben jegyzik fel használatát.
  2. Készítésének módja és használatának divatja a török hódoltság idejéből származik.
  3. A szegedi monda szerint a helyi menyecskék papucsuk sarkával ütötték agyon a körülöttük legyeskedő Hóbiárt basát.
  4. A 17. századra Sárközben, Kalocsán és Szekszárdon is elterjedt a viselése.
  5. A papucsviselet az olcsóbb viselet hölgyek számára, akik nem tudták megfizetni a cipőkészítést.
  6. A legtöbb papucskészítő mester Móravároson élt.
  7. 1922-ig a csizmadiák készítették, utána lett külön önálló mesterség.
  8. Egy pár papucs készítése 3 órán át tart.
  9. A szegedi papucs varrással készül.
  10. A kész papucsot a mesterek feleségei díszítették, szalagozták, zsinórozták.
  11. Mivel egy kaptafán készül, csak viseléskor válik el melyik a jobb és bal lábas.
  12. Utolsó papucskészítő mester Rátkai Sándor (1914-2011) népi iparművész, aki kézzel varrott, kifordított szegedi papucsot készítette.
  13. A szegedi papucs 2004 óta védettséget élvez.

Rátkai Sándor papucskészítő így nyilatkozott a szegedi papucsról:

„Mitől szegedi a szegedi papucs? Elsősorban a hímzéstől. Mezei virágok, pipacs, nefelejcs, kalász ékesíti. Inaskoromban nem ilyen papucsok voltak, csak egyszerű bársonyból készültek, hímzés nélkül. A hímzett papucs később jött divatba, akkor kezdték ezt a bojtos, szalagos jobb- és ballábast készíteni. Azelőtt forgatós volt, vagyis nem különbözött a jobb láb a baltól. Ezért mondják, hogy a szegedi papucsnak nincs párja.

Története

A szegedi papucs a 20. század első felében vált országosan ismertté. Készítésének módja és divatja a török hódoltság idejéből ered. Készítésének technikáját a mai napig próbálják megőrizni az utókor számára.

A 16-17. században a papucs készítése és viselése az ország több területén is meghonosodott. A szegedi mesterek által készített lábbelik a 20. század második feléig a délvidéki és a Szeged környéki falvakban egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek.

Papucs, mint érték

A szegedi papucs jellegzetessége a magas sarok, valamint a bársony papucsfej pipacsos-kalászos-búzavirágos hímzése. Készítésének eredeti, megőrzésre javasolt módja a talp és a fej összevarrása majd kifordítása, a sarok kézzel történő felvarrása, amely munkafolyamatokat Bálint Sándor néprajzkutató írta le részletesen, illetve a Rátkai Sándor, Népművészet mestere címmel kitüntetett papucsos mesterről készült filmfelvételeken láthatók

https://www.youtube.com/watch?v=Yt7VPwqjmB4

A papucs készítésének felvirágzása a 19. század végére, a 20. század elejére tehető, ekkoriban 50-80 fő között volt a mesterek száma. A bársonyfejű, hímzett lábbeli a két világháború között Szeged egyik jelképévé vált, a Szabadtéri Játékok látogatóinak is kedvelt emléktárgya lett.

A papucs viseletéről

Az 1879. évi nagy szegedi árvíz után a város kikövezésével indult meg a papucsmesterség virágzása. Az utakat borító sár miatt az asszonyok csizmában, bocskorban jártak. A szegényebb asszonyok a színes és díszes papuccsal tartják fenn még mintegy fél évszázadon keresztül a szegedi népviselet jellegzetes formáit. A két világháború között az értelmiségi, tisztviselői körökben is divatossá vált a papucs viselése. A polgárasszonyok a magyaros viseletet részesítették előnyben így a hímzett, kézműves portékát, azaz a szegedi papucsot. Az újabb vásárlói kör igényeit a mesterek egy újfajta papuccsal, a japánpapuccsal elégítették ki.

A szegedi mesterek számos helyi és országos ipari kiállításon arattak sikert. A pillangós fejű, flitterekkel díszített, hímzett szegedi papucsról elismerően írt a sajtó és a szépírók is: Tömörkény István, Móra Ferenc és Móricz Zsigmond. A Szegedi Szabadtéri Játékokra ideutazó közönség, az országos iparkiállítások és vásárok látogatói révén a 20. század közepére a szegedi papucs fogalommá vált.

Papucsfajták

(törökpapucs, menyecskepapucs, selyempapucs)

A szegedi papucsfajták közül a legrégibb az alacsony sarkú, fekete bársonyfejű, zöld pettyekkel hímzett törökpapucs. Ezt a papucsfajtát szerb mesterek készítették. Formáját a férfiak és idősebb asszonyok számára készült, sarkatlan csoszapapucs őrizte meg.

A díványfejű papucs fejét kárpitozásra használt bársonyból varrták. A magas sarokkal, változatosan díszített fejjel készített magyar papucs, menyecskepapucs sajátossága volt, hogy a pár ugyanazon a papucsfán (kaptafán) készült, és csak viseléskor vált el, melyik a jobb és a ballábas. A kétértelmű szólás: „a szegedi papucsnak nincs párja” is utal a lábbeli forgatós, cserélős voltára.

Tápén az eljegyzéskor a gyűrű mellé fehér bársony fejű, hímzett jegypapucsot is adott ajándékba a vőlegény. A 20. század első felében divat volt, hogy a papucsot a vele együtt viselt ruha selyméből készíttették, ez volt a selyömpapucs. A papucsot általában készen vették, de a rendelésre, mérték után is készítették a mesterek.

Az 1940-es évektől terjedt el az újabb vásárlói kör igényeire a japánsarkú (telitalpú) papucs, vagy a papucsfej bojtokkal, pompomokkal való díszítése.

 

A szegedi papucs napjainkban

Rátkai Sándor papucskészítő mester a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak 2001-ben 23 pár papucsból álló mintakollekciót adományozott, melyben megtalálható volt minden olyan papucs, amit 1930 óta készített. Tudását átadta több mesternek is, sajnos azonban jelenleg (2015) üres a szegedi papucs látványműhelye.

A nemzeti érték fellelhetőségének helyei

Sallay látványműhely, Szeged, Kiss Ernő u. 3. (megszűnt 2015-ben)

Ormándi László papucskészítő műhelye, Kiskunfélegyháza, Zrínyi Miklós u. 11. 2/22.

Móra Ferenc Múzeum Néprajzi gyűjteménye, Szeged, Roosevelt tér 1-3.

Források

Bálint Sándor: Papucsosok. Papucskészítés. In: Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész. MFM 1976/77-2. Szeged, 1977.

 

Bárkányi Ildikó: Rátkai Sándor papucsos mester adományáról. In: Múzeumi Kutatások Csongrád megyében. Szeged, 2001. 117-128.

 

Varga Emese – Szólik Ivett: „A szegedi papucsnak nincs párja” (A szegedi papucs és papucsosság története és jelene). In. Szeged. 2013. október, p. 32-35.

 

Bárkányi Ildikó: Szöged hirös város : állandó néprajzi kiállítás. Szeged, 2013

 

www.szegedipapucs.hu

www.szegedipapucs.com

http://www.szegedvaros.hu/ertektar/7662-szegedi-papucs.html

Kategória: Szegedi értékek, Kiemelkedő nemzeti érték